Huszonnegyedik fejezet

A nap hátralévő részében a Headhunteren dolgoztam, befejeztem a javításokat. És megkértem Streent, hogy segítsen nekem. Persze, nem szorultam a segítségére, csupán magam mellett akartam tartani. A tanítványok zöme kerülte őt, amit a történtek fényében nem lnláltam meglepőnek. Azzal, hogy befogtam dolgozni, rajta tarthatom a szememet, hogy idejében tudomást szerezzek arról, ha Exar Kun ismét a befolyása alá vonná.

Mindezeken felül Streenen keresztül csalinak dobtam a Headhuntert a néhai Sith elé. Az öreg gázkutató eleget tudott a gépről ahhoz, hogy felszálljon vele, és bevigye az egyik hangárba, de a fegyverekhez jól érzékelhetően nem értett. Mara Jade átalakíttatta a gépének gyári fegyvereit. Leszedette róla a rakétavetőt, a helyére körbeforgó lövegtornyot szereltetett, abba pedig egy ionágyút. A vízszintes vezérsíkok alatt egy-egy háromcsövű lézerágyú függött, amelyeket duális tüzelésre állítottak - én magam nem így jártam volna el.

Eleget magyaráztam Streennek a fegyverekről ahhoz, hogy elboldoguljon velük, azt viszont nem árultam el neki, hogy beprogramoztam egy vezérkódot, ami nélkül egyetlen lövést sem lehetett leadni sem az ionlövegből, sem a lézerekből. Ha valaki a kód nélkül aktiválta a fegyvereket, a Headhunter teljesen lelassított, átváltott lebegésre, és lassan a földre ereszkedett. Ezenkívül a navigációs számítógép számára passzív repülési zónának jelöltem ki a szentély környékét, hogy ne lehessen belezuhanni a géppel az épületbe. Ha valaki ezzel próbálkozott volna, a fedélzeti rendszerek átvették volna az irányítást, és megint csak letették volna a gépet a talajra.

Az elgondolásom úgy festett, hogy Kun, mialatt a legutóbbi csapás után erőt gyűjt, esetleg megpróbálja rávenni Streent, hogy a Headhuntert felhasználva gyilkolja meg Luke-ot. Igyekeztem megkönnyíteni a dolgát azzal, hogy repülési tippeket adtam Streennek, illetve a lázadó pilóták legendás manővereiről szóló történeteket meséltem neki, de Exar Kun nem harapott rá a csalira. Emiatt egy kicsit csalódott lettem, de nem erőltettem a dolgot, mert attól tartottam, hogy megszakítom a kapcsolatot.

Ezen az estén, mialatt éppen megpróbáltam elaludni, rádöbbentem, hogy Kun korántsem annyira kifinomult módszerekkél harcol mint amikre számítottam. A riasztót a fogadóteremben őrködő Artu szólaltatta meg, és a visító hang hallatán valósággal kipattantam az ágyból. Kiterjesztettem a tudatomat, és érzékeltem, hogy gonosz teremtmények tartózkodnak valahol a piramis csúcsának közelében.

Eszembe sem jutott felszaladni a lépcsőn vagy megvárni a turbóliftet. A Headhunterhez rohantam, beugrottam a pilótaülésbe, aktiváltam a fedélzeti rendszereket, és mialatt a hajtóművek felbőgtek, begépeltem a vezérkódot. A következő pillanatokban felülírtam passzív repülési parancsokat, majd kirepültem a hangárból az éjszaka narancssárga félhomályába. Egy elnyújtott hurokkal magasan a szentély fölé kerültem, és áthúztam felette, de már csak annyit láttam, hogy egy háromszög alakú farokféleség besuhan az egyik tetőablakon.

Feltámadt bennem a csalódottság, de sietve elfojtottam. Pillanatnyilag nem azok a lények a te fő problémád. Hanem Exar Kun. Kiterjesztettem a tudatomat, és három karcsú, fekete nyúlványt érzékeltem. A Sötét Nagyurat kötötték össze azokkal a teremtményekkel, amelyeket Luke Skywalker meggyilkolására küldött. Ezeket a lényeg ket - önálló gondolatok nélküli vadállatokat - sokkal könnyebben lehetett irányítani, mint például Streent, így Kun a lehető legnagyobb pusztítást érhette el a lehető legkevesebb energia-ráfordítással.

A szentély fölé siklottam, majd levettem a tolóerőt, és átváltottam a lebegtető hajtóműre, így körülbelül négyszáz méteres magasságban lebegtem a talaj felett. A Headhunter oldalkormányát finoman jobbra mozdítva elfordítottam a gépet a függőleges tengelye mentén, amíg az orra abba az irányba mutatott, ahonnan Exar Kun

befolyásának eredetét érzékeltem. Amint bemértem a forrást, megnyomtam egy gombot a műszerfalon, amivel rögzítettem az irányt. Aztán kissé előrébb nyomtam a tolóerő-szabályzót, és egy tágas fordulóval legalább egy kilométerre távolodtam a szentélytől. Ismét Iebegésbe vittem a gépet, és megint ráállítottam az orrát arra az hiányra, amelyből Kun energiacsápjai érkeztek - és ezt az adatot is bevittem a navigációs számítógépbe.

Az adóvevőm sípolt, és a főmonitoron megjelent Artu „minden rendben” jelzése. Elmosolyodtam, és ezzel párhuzamosan érzékeltem, hogy az összekötő nyúlványok elsorvadnak, majd visszahúzódnak Exar Kun felé. Minden belső érzékemet arra az irányra összpontosítottam, hátha sikerül elcsípnem a Sith csalódottságának vagy haragjának jeleit, de nem tapasztaltam semmi effélét. Viszont arra lettem figyelmes, hogy négy további teremtmény tart az őserdő mélyéből a szentély felé.

Előbb kacagtam egy sort, aztán elgondolkodtam, hogy megoldást találjak. A vadászgép lőelemképzője ugyanis szenzorsorok adataival dolgozott. Ezek az érzékelők felismerték a dúracélt és más anyagokat, amelyekből a csillaghajókat és légköri repülőket építettek, avagy bármi mást, ami célpontnak minősülhetett. Az újabb és újabb programkiegészítések lehetővé tették az új célpontok meghatározását, így a célzórendszereket folyamatosan lehetett frissíteni, amikor új ellenségek és új harci gépek jelentek meg bárhol a Galaxisban. És bár a gyors ütemben közeledő teremtmények ujjai végén fémkarmok meredeztek, a testük nem tartalmazott több fémet, mint egy Coruscant utcáin sétálgató, hétköznapi civilé. Ebből eredően a Headhunter fedélzeti rendszerei számára nem számítottak célpontnak.

Én viszont mint Jedi nagy, kövér célpontoknak láttam őket. Nyílegyenesen szárnyaltak, ugyanúgy nem tartották veszélyesnek u Headhuntert, ahogyan a fedélzeti számítógép sem ismerte fel bennük az ellenséget. A teremtmények legalább olyan magasak voltak, mint egy emberi lény, ocsmány bőrszárnyaik fesztávolsága a három métert is meghaladta. A törzsük felső részéből két kurta nyak nőtt, mindegyiken egy-egy fej ült. A koponyák eléggé laposnak tűntek. Úgy sejtettem, hogy legfeljebb egy-két köbcenti agyvelő fér el bennük. A lények nyílegyenesen maguk mögé nyújtották hosszú, fokozatosan elvékonyodó farkukat, amely kristályos anyagból álló, görbe fullánkban végződött. A teremtmények egyértelműen ijesztőek és halálosak voltak. Legalábbis ha az ember nem egy vadászgépen ül...

Az első lövésem egymás felé tartó ikernyalábja pontosan az élen haladó teremtmény mellkasába csapódott. A húsa felforrt, a tollai megolvadtak, majd a lövedék kitört a hátából, és éppen csak egy kicsit vesztve az energiájából tovább száguldott. A szörnyeteg lehajtotta mindkét fejét, lenézett a mellkasán füstölgő, fekete lyukra, aztán összehúzta a szárnyait, és máris a vadászgépből katapultáló droid gyorsulásával zuhant, amíg egy jókora massassifa ága felnyársalta.

A következő szörnyetegre leadott lövést elkapkodtam. Csak az egyik sugárnyaláb találta el a célpontot, de persze annyi is elég volt, lenyírta a lény bal szárnyát. A teremtmény kétségbeesetten csapkodott a megmaradt szárnyával, de nem sokra ment vele. Pillanatokon belül forogni kezdett, majd zuhanásba ment át, és néhány másodperccel később belevágódott a szentély lábazatába.

Az utolsó két szörnyeteghez átváltottam az ionágyúra. Az első lövésem a csípője környékén találta el a harmadik lényt. A töltet száz és száz kéklő kisülésre szakadt, amelyek fel és alá cikáztak a teremtmény testén. Azonnal kiégették az idegeit, amitől mindkét lába görcsösen rángatózott. A farka felcsapódott, és akkora erővel rándult össze, hogy a végéből kiálló fullánk tövig belemélyedt a hátába. A teremtmény hátrafordította mindkét fejét, és tehetetlen dühében a fogaival marcangolta a saját farkát, aztán összerántotta a szárnyait, majd szabadesésben zuhant, végül felkenődött a piramis északi oldalára.

Az utolsónak maradt fenevad fürgébbnek bizonyult a társainál, és miután megszabadult Kun egyre gyengülő befolyásától, előbb felhúzott a magasba, majd szélvészgyors zuhanórepüléssel lecsapott rám. A kellő pillanatban felemeltem a gépem orrát, és aktiváltam a pajzsokat, hogy megállítsam a súlyos testet. A teremtmény szabályosan lepattant a láthatatlan és anyagtalan falról, de az utolsó pillanatban előrerúgta az egyik lábát, és a karmaival megragadta a Headhunter orrát. Szikrazápor robbant ki a műszerfalam egyik paneljéből, biztos jeleként annak, hogy az elülső pajzs összeomlott, és a rövidzárlat kinyírta az ionlöveget. A fenevad a másik lábával is megragadta az orrkúpot, és a héjazat acéllemezei felsikoltva tiltakoztak, amikor a fémkarmok beléjük mélyedtek. A teremtmény ekkor előrelendülve ráhasalt a gépem orrára, és a szárnyait is ráborította, mintegy átölelte a Headhuntert, aztán mindkét fejét felém nyomva csattogtatta a fogait.

A sugárágyúkkal nem találhattam el, az ionlöveg pedig nem működött. Elméletileg megtehettem volna, hogy lebegésre állítom a gépet, felnyitom a fülke fedelét, és a fénykardommal végzek a támadómmal - csakhogy a kardomat a kamrámban hagytam. És miközben a kőkemény fogak fülsértő csikorgás kíséretében siklottak le a páncélüveg szélvédőről, tudtam, hogy a fülke borítása előbb-utóbb megadja magát a roppant erőknek.

- Nekem így is jó - dünnyögtem vigyorogva. - Játszani akarsz? Rendben, játsszunk!

Felemeltem a Headhunter orrát, és ráadtam a teljes tolóerőt. Maximális sebességgel alig néhány másodperc kellett ahhoz, hogy elérjem a légkör határát. A menetszél a hajótesthez szorította a szörnyeteget, és ott is tartotta, kiterítve, akár egy takarót. A súrlódás miatt a hajóm dúracél lemezei hamar felforrósodtak, és megsütötték az ellenfelem kisebb-nagyobb darabjait. Amikor a lény szabadulni akart, és megpróbálta széttárni a szárnyát, a menetszél mindkettőt eltörte, és ismét lecsapta a hajótestre.

Miután kiértünk az atmoszférából, a teremtményre egészen másfajta megpróbáltatások vártak. Az űr hidege lehűtötte a gépem páncélhéját, pillanatok alatt kiszívott belőle minden meleget. És ugyanez történt a szörnyeteggel is, a pofáján ülő haragos és rettegő kifejezés mindörökre rádermedt a vonásaira. Lekaptam a tolóerőt, és hagytam sodródni a gépemet, mialatt annak orrdísze kopogós keményre megfagyott. Jócskán megkönnyebbültem, amikor azt láttam, hogy a lény nem élheti túl az űr vákuumát és hidegét - de hát ezt aligha lehetett elvárni egy, a Yavin-4-en kifejlődött faj egyedétől.

Végül, amikor úgy ítéltem meg, hogy a teremtmény kellően kihűlt, keményen jobbra rántottam a botkormányt. Mialatt a hajó inerciális tompítói megakadályozták, hogy akár én, akár a Headhunter megszenvedjük a hirtelen manőver hatásait, a lény nem volt ennyire szerencsés. Mindkét lába elszakadt, közvetlenül a bokája felett, aztán a test lassan forogva folytatta útját a gázóriás felé. Ezalatt befejeztem a fordulót a hold felé, és elindultam a Szentély irányába.

Röviddel azután, hogy letettem a Headhuntert a hangár betonjára, Kam odasietett hozzám. Felnyitottam a fülke tetejét, és kiugrottam a gépből. Kam ridegen méregetett, mialatt átbújtam a gép hosszú orra alatt, majd megszólalt:

- Skywalker mestert újabb támadás érte. Hol voltál?

Derűsen elmosolyodtam, majd felnyúltam, kitéptem egy karmot a gép orrából, amit odadobtam Kamnak.

- Gyakorló lövészeten - válaszoltam, mialatt elkapta.

- Nem hiszem, hogy csak úgy magadtól ilyesmibe kéne kezdened. - jegyezte meg Kam, és továbbra is ellenségesen meredt rám.

- Ez volt az egyetlen, amit megtehettem - magyaráztam a fejemet rázva. - Már nem érhettem oda elég gyorsan, hogy a segítségetekre legyek idebent, így aztán megállítottam az erősítést, amit Kun küldött.

- Nem tudhatod, hogy Kun küldte - vágott vissza Kam.

- De igen, tudom - feleltem magabiztosan.

Kam megcsóválta a fejét, és hüvelykujjával a fogadóterem felé bökve bejelentette:

- De még mi is csak most tudtuk meg Luke-tól.

- Skywalker mester magához tért?

- Nem, de az unokaöccse és az unokahúga hallják őt. Azt mondja, Exar Kun áll a bajaink hátterében - közölte Kam, és jócskán elkomorodva folytatta: - Le kell győznünk Kunt ahhoz, hogy vissza kapjuk Luke-ot. Jelenleg haditanácsra készülünk, hogy kitaláljuk, mihez kezdjünk.

- A haditanács jó ötlet. Hogy most tartsuk, az nem jó - válaszoltam, és felsóhajtva hozzátettem: - Kun ma este vereséget szenvedett. Egyhamar nem tér vissza.

- Ezt meg mire alapozod? - csapott le nyomban Kam, és az arckifejezése arról tanúskodott, hogy eléggé összezavarodott, illetve hogy nem nagyon bízik bennem.

- Higgy nekem, Kam, tudom, és kész - feleltem, azzal a vállára tettem a jobbomat, de ő lerázta magáról. Megint sóhajtottam, és tovább magyaráztam: - Nézd, ha Kun oldalán állnék, nem lőttem volna halomra a kis kedvenceit, nem igaz? Azonfelül van saját fénykardom, és az őrszolgálataim idején százszor felszeletelhettem volna Skywalker mestert. Nyugodtan megbízhatsz bennem.

- Csakhogy vannak titkaid - vetette ellen Kam, és résnyire vonta a szemét. - Te és Skywalker mester nem vagytok őszinték velünk.

- Ez igaz, de ennek nyomós okai vannak - válaszoltam halkan, de határozottan. - Ezekre az okokra maga Skywalker mester mutatott rá. És a húga, dacára az itteni zordon viszonyoknak, úgy döntött, hogy megőrzi a titkaimat. - Egyenesen a szemébe néztem, és hozzátettem: - Neked is megvan az okod, hogy miért vagy itt. Az Akadémián újra felépítheted a személyiségedet, és kiiktathatod vagy megerősítheted azokat a gyenge pontjaidat, amelyek lehetővé tették, hogy a sötét oldal elcsábítson. Én más miatt vagyok itt, az meg számomra nagyon fontos. Ahogyan te, úgy én is le akarok számolni Exar Kunnal. Együttesen elérhetjük ezt, ha mindannyian elvégezzük a magunk dolgát. Az enyém különbözik a tiédtől, ennyi az egész.

Kam elgondolkodott néhány pillanatra, aztán biccentett, és kijelentette:

- Elmondom a többieknek, hogy szerinted nem jó ötlet ma este haditervet szőni Exar Kun ellen.

- Engem hagyj ki belőle - kértem a fejemet ingatva..- Ha most próbálunk megoldást találni, semmire sem jutunk. Mindenki aludja ki magát, és holnap szőjünk terveket. Úgy tűnik, Kun nappal nem képes hatékonyan lesújtani. - Biztató mosolyt villantottam Kamra, és hozzátettem: - Tudnod kell, hogy győzni fogunk.

- Nincs más választásunk - dörmögte rosszkedvűen Kam.

- Egyetértek! - mondtam, és megveregettem a vállát. - Kun rossz ellenfeleket választott magának rossz időpontban. Gondoskodunk róla, hogy ez legyen az utolsó hibája.

A haditanácsot abban a helyiségben tartottuk, amely a Halálcsillagra mért első csapás idején a Lázadók parancsnoki központjaként szolgált. Vastag por lepte azokat a berendezési tárgyakat, amelyeket nem hurcoltak magukkal sem a birodalmi felderítők, sem pedig az Új Köztársaság múzeumainak begyűjtői. A megmaradt bútorok többé-kevésbé használható állapotban voltak, így mind a tizennégyen kényelmesen leülhettünk, tágas kört kialakítva. Dacára annak, hogy bőségesen lett volna hely számomra a nagy, kerek asztalnál, inkább a háttérben ácsorogtam, Kiterjesztettem a tudatomat, amíg teljesen betöltötte a termet, hogy folyamatosan ellenőrizzem a társaimat.

Azonnal felfigyeltem az éjfekete szálra, amely Streent kötötte össze Kunnal. Biztosra vettem, hogy az öreg gázkutatónak fogalmi sincs a kapcsolat létezéséről. Továbbra is halálra váltan rémüldözött, amiért majdnem megölte Skywalker mestert, és mert folyton azon töprengett, amit kis híján elkövetett, Kun könnyűszerrel fenntarthatta az összeköttetést. Mindez persze kapóra jött, mert azt jelentette, hogy a Streen lelkében tomboló érzelmi zűrzavar miatt zavaró és megbízhatatlan információk áramlottak át a láthatatlan kötelék ken, és komor érzelmi benyomásokat vittek magukkal.

Ha ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy Kun azt higgye, reménytelenül alkalmatlanok vagyunk a feladatra, Cilghal sajátos érvelése és logikája biztosan meggyőzte erről. Amikor Dorsk 81 hangot adott azon félelmének, hogy Kun valahogyan lehallgat minket, a nagykövet szigorú pillantást vetett rá, és kijelentette:

- Abból a feltevésből kell kiindulnunk, hogy továbbra is háborúban állunk vele. Éppen elég valódi problémával nézünk szembe, felesleges tovább szaporítani ezeket a képzeletünkben.

Tapasztalt harcosként elképzelni sem tudtam volna annál rosszabbat, mint amikor a szövetségeseim nem veszik figyelembe annak lehetőségét, hogy az ellenségünk tudja, mit tervezünk, de úgy tűnt, a diplomácia kémekkel teli világában ez nem túl fontos.

Gondosan ellenőriztem mindazt, ami Streenen keresztül Kun fele áradt, és úgy találtam, hogy igazából keveset kell hozzátennem vagy elvennem belőle. Tizenkét félig felkészült tanítvány, és két karonülő gyermek készült legyőzni valakit, aki a maga korában túlélte több Jedi-mester egyidejű támadását - vagyis a tervünk kiindulópontja máris nevetségesnek tűnt. Tionne félszegen mosolyogva megjegyezte, hogy a mi kis haditanácsunk pont olyan, mint a denebai nagytanács - vagyis az az esemény, amikor a Jedik összegyűltek, hogy egyesítsék erőiket, és legyőzzék Kunt. Úgy beszélt, mintha valami dicső és reményteljes vállalkozásra készülnénk, de némi módosítással elértem, hogy a szavai reménytelenségről és tehetetlenségről árulkodjanak.

Így aztán Exar Kun a társunkon keresztül tudomást szerzett a szándékainkról. Megtudta, hogy elszántuk magunkat: összefogunk, egyesítjük erőinket, és megsemmisítjük őt. Annak idején szembekerült hajók egész flottájával és valamennyi ismert Jedivel. Megölte a saját mesterét. Semmi sem érhetett fel a hatalmával. Legyőzte a mi mesterünket is, és a nagy elhatározásunkon kívül nem volt semmink. Nem voltak terveink, sem pedig fegyvereink, amelyekkel szembeszállhattunk volna vele. Morzsák voltunk, amiket kedvére felfalhatott, nem pedig falatok, amelyek megakadhattak a torkán.

Mialatt a társaim sorban előhozakodtak az ötleteikkel, amelyek segítségével talán még egy stintarilt sem tudunk volna csapdába ejteni, a Kun és Streen közötti kötelék lassan elsorvadt, végül teljesen eltűnt.

A sarokban álldogálva halkan felkacagtam, mire Cilghal felkapta a fejét, és rosszalló pillantások kíséretében odaszólt nekem:

- Ez a téma aligha tréfás, Keiran. Ha te magad nem járulsz hozzá...

- Hozzájárulok, nyugalom - feleltem, azzal közelebb mentem az asztalhoz, és a szememet résnyire vonva folytattam: - Rátaláltatok a jó irányra. Az összefogás az egyetlen, amivel legyőzhetjük az ellenségünket. Helyes!

- Örülünk, hogy egyetértesz - dörmögte a száját lebiggyesztve Brakiss.

- Amit viszont nem sikerült megtalálnotok, az a megoldás kulcsa - közöltem a megjegyzéssel nem törődve. - Streen, hogyan is nevezted őt?

- A sötét alak - felelte a gázkutató, és idegesen beletúrt kócos, ősz hajába.

- Rendben. Skywalker mester árnyéknak írta le nekem azt, amit látott, és Gantoris is valami ilyesmiről beszélt - mondtam, azzal Kamra nézve hozzátettem: - És én is árnyalaknak láttam Kunt, amikor a közelmúltban megkeresett, hogy maga mellé állítson.

Kam felkapta a fejét, és nyugtalanul megkérdezte:

- Hová akarsz kilyukadni?

- Oda, hogy az ellenségünk az árnyék kreatúrája - magyaráztam határozottan bólogatva a sötét oldal kreatúrája. És mit igyekszik belénk verni Skywalker mester már az első naptól fogva?

Kirana Ti hirtelen hatalmasra nyitotta a szemét, és kibökte:

- A sötét oldal ellenszere a világos oldal.

- Így van. Olyan fényesen kell ragyognia, hogy ne állhasson ellen neki semmiféle árnyék - jelentettem ki fennhangon, majd végighordoztam tekintetemet a társaimon, és hozzátettem: - Ez a ti feladatotok! Amikor Exar Kun legközelebb eljön, hogy végezzen Luke- kal, adjatok neki annyi fényt, amennyivel nem tud megbirkózni!

A mon calamari nagykövet felemelte a fejét, és a szemembe nézve megkérdezte:

- A mi feladatunk? Neked is mellettünk a helyed! Velünk kell lenned, hogy része legyél az egyesített erőnek!

- Arra nem fog sor kerülni - válaszoltam, azzal a két tenyeremmel az asztal lapjára tapasztva behajoltam a társaim közé, és folytattam - Exar Kun egészen mostanáig a saját menetrendje szerint haladt. Akkor lépett, amikor lépni akart, azt tette, amit tenni akart. Ennek vége. Ma este, mialatt leszáll az éj, cselekvésre kényszerítjük. Nem fog készen állni rá, de azt fogja gondolni majd, hogy így is legyőzhet minket. És ezzel súlyos hibát követ el.

Tionne aggodalmasan meredt rám, és megkérdezte:

- És te mit fogsz csinálni?

- Azt nem tudhatjátok - feleltem a fejemet rázva -, sőt én magam sem tudom, hogy egészen pontosan mit fogok csinálni. A lényeg az, hogy amikor megtesszük a magunk lépését - rámutattam Streenre.

- Neki kell őrködnie Luke Skywalker mellett.

- Streennek? - horkant fel Kam, majd lendületesen megrázta a fejét. - Képtelenség!

- Hogy én? - mormolta Streen, és végtelenül lesújtottnak tűnt.

- Igen te, Streen - válaszoltam magabiztosan. - Olyan leszel, mint az a szélvihar, amit a múlt éjjel megidéztél. Gyengének fogsz látszani, de valójában erős leszel. Nem fogsz megtörni, kitartasz majd. Elmosolyodtam, és hozzáfűztem: - Valamennyien kitartunk!

A dathomiri boszorkány néhány pillanatig némán tanulmányozta az arcomat, majd óvatosan megjegyezte:

- Úgy beszélsz, mintha egymagad akarnál Exar Kunra vadászni. Tudnod kell, hogy egyedül nincs esélyed ellene.

- Legyőzte Skywalker mestert - mormolta bólogatva Dorsk 81. Lehetetlen küldetésre vállalkozol.

- Talán igen - feleltem, és elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy hányszor hallottam már ugyanezt a véleményt a Zsivány-osztag bevetései előtt. - De az is tény, hogy részt vettem már néhány lehetetlennek ítélt küldetésben. Ha valamennyien végrehajtjátok a feladat rátok eső részét, valószínűleg én is életben maradok.